Gyermekkorom óta szeretek emberekkel foglalkozni, tenni értük, ill. szeretem a járművezetést.
A jogosítvány megszerzése óta rengeteget vezettem. Közben észrevettem, hogy Sok a baleset! Többek között emiatt döntöttem úgy, hogy közlekedésre neveléssel, ill. járművezető képzéssel kívánok foglalkozni.
Okleveles autógépész üzemmérnökként, ill. közlekedési műszaki tanárként kezdtem ezirányú munkámat a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola tanáraként.
Közel 40 éve oktató, iskolavezető, vizsgabiztos, ill. utánképzési foglalkozásvezetőként is ténykedem, eleinte a Sz-Sz-B megyei Gépjárműközlekedési Tanintézet általános igazgató helyetteseként, ill. oktatójaként. Közben a Közlekedés Főfelügyelet szakfelügyelője is voltam, országos hatáskörrel, ill. jogosultsággal.
A rendszerváltás új fejezetet nyitott számomra is, így mintegy 10 évet teljesen más területen töltöttem. 2001-ben tértem vissza a járművezető képzéshez, s hoztam létre Budapesten az “AGGOD AUTÓSISKOLA“-t, mely különböző akciókat hirdet az év során folyamatosan. Kérem figyelje hirdetéseinket.
2006-tól vizsgabiztosként, ill. 2008-tól utánképzési foglalkozásvezetőként végeztem, ill. végzem munkámat. Közben az Autóklubnál vezetéstechnikai tréningeket vezettem.
Célom mindig ugyanaz maradt:
– magabiztos járművezetők képzése, a közlekedési gondolkodás fejlesztése, népszerűsítése,…
Munkám során fedeztem fel alapvető problémákat. Mindenki gyorsan szeretne jogosítványhoz jutni – így sokan kerülnek ki a forgalomba úgy, hogy nem rendelkeznek a balesetmentes vezetéshez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel, nem ismerkednek meg a közlekedési gondolkodással, logikával, a vészhelyzetek kezelésével, zömében túl fiatalon szerzik meg a vezetői engedélyt, anyagi vagy egyéb okok miatt, csak sok év elteltével kerülnek a volán mögé, közben elhanyagolják Kresz, és vezetési tudásuk szinten tartását, stb.
Mindez bizonytalan vezetést, rengeteg problémát, és sajnos balesetet eredményez. Ne felejtsük el: – az autóban a pénzünkkel és emberi életekkel játszunk – ne vegyük könnyedén, ne tekintsük játékszernek! Egy kisebb törés sem úszható meg 50, vagy éppen 100 ezer forint alatt, nem is szólva azokról a lelki és testi sérülésekről, amelyeket a rutintalan, bátortalan vezetésből eredő baleset okozhat. Az ilyen helyzeteken szeretnék segíteni.
Ezért ma már főleg jogosítvánnyal rendelkezők továbbképzésével foglalkozom, olyanokkal, akik nem érzik megfelelően magabiztosnak, gyakorlottnak magukat ahhoz, hogy nyugodt szívvel üljenek a kormánykerék mögé, vagy szerezzenek rutint, akár Budapesten.
Mindig is szívesen foglalkoztam emberekkel, s osztottam meg velük tapasztalataimat, segítettem eligazodni őket ebben az egyáltalán nem könnyű, néha kiismerhetetlen világban. Kérem, ha szeretné igénybe venni Ön is szolgáltatásainkat, hívjon vagy írjon.
Ne feledje: TANULNI SOHASEM KÉSŐ!
…………………………………………………………………………………………
Elérhetőek vagyunk
emailben: aggodbt@gmail.com
telefonon: +36-70/604-6167 (ha nem tudjuk fogadni hívását, kérem hagyjon üzenetet, vagy írjon SMS-t)
Előzetes időpont egyeztetés alapján találkozhatunk Ügyfélfogadó irodánkban:
Budapest XIII. Reitter Ferenc u. 115. alatt.
Üdvözlettel:
Aggod Mihály
közlekedéspedagógus, utánképzési foglalkozásvezető