Kezdőlap

Kedves új és régi olvasónk!

Köszönjük, hogy ellátogatott megújult honlapunkra. Reméljük, hogy mind arculatában, mind tartalmában elnyeri tetszését felületünk, még akkor is, ha nem elsősorban önként tervezte utánképzését.
Bízunk abban, hogy könnyebb az eligazodás, és érthetőbb a megfogalmazás is. Az egész folyamatot több törvény ill. jogszabály írja elő, igyekeztünk azokat közérthetőbben megjeleníteni, a legaktuálisabb információkat elhelyezni.
Biztosan tapasztalta már, hogy megszűnt a 60 napos utánképzési kötelezettség a Közlekedési Vizsgaközpontok részére, ezért néha hónapokat is kell várni egyes megyékben a programokra. Gyorsíthatja a folyamatot, ha figyeli meghirdetett programjainkat, s jelentkezik az érintett Vizsgaközpontoknál.
Nem kell várnia az eltiltás leteltére, a jogerőre emelkedést követően azonnal jelentkezhet! Nincs területi megkötöttség sem, tehát bárhol, bármikor jelentkezhet feltárásra és programra is. Ezek egymástól külön is válhatnak. Kérje segítségünket!
A pontrendszer alapján önkéntes utánképzésre jelentkezőkre is igaz mindez, azaz ők is bárhol, bármikor jelentkezhetnek. A Központi Nyilvántartó Hivatal csak a 13 pontot elérőket értesíti ki, de már 9 ponttal is jelentkezhetnek. Részükre előnyös, hogy mindezt vezetői engedélyük birtokában tehetik meg, azaz könnyebb akár más megyébe is átruccanniuk a képzésre. Mindezt ma már Feltárás nélkül tehetik. Valamennyien a 2×6 órás, látogatás köteles  III-as programra kerülnek besorolásra, mely jelenleg 69.000.- Ft-ba kerül. Érdeklődjön a részletekről emailben vagy SMS-ben.

Szeretné elkerülni a vizsgaköteles programokat?

Javaslom vegyen részt a 3 óra időtartamú – KRESZ-felkészítésen. Foglalkozások általában 15.00 vagy 18.00 órakor kezdődnek.

Utánképzés KRESZ felkészítés, minden héten! Jelentkezés emailben: aggodbt@gmail.com

Utánképzés

Szükségessé vált az utánképzésem..

GKI

Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány

Jog(s)itámasz

Jogi útmutató, kérdések
és válaszok

Érdekli? Ne habozzon! Jelentkezzen EMAIL-ben!

Elérhetőek vagyunk
emailben: aggodbt@gmail.com
telefonon: +36-20/504-4329 (ha nem tudjuk fogadni hívását, kérem hagyjon üzenetet, vagy írjon SMS-t)
Előzetes időpont egyeztetés alapján találkozhatunk Ügyfélfogadó irodánkban:

1131 Budapest, Reitter Ferenc u. 115. alatt.
(Megközelíthető a 14-es villamossal, ill. a 20-as, 30-as, és 230-as buszokkal, leszállás a Futár utcánál, innen 2-3 perc gyalog)

Üdvözlettel:
Aggod Mihály
közlekedéspedagógus, utánképzési foglalkozásvezető

Vidéki ügyfeleink részére továbbra is biztosítjuk a személyes találkozást nem igénylő, digitális eszközökkel történő felkészülést. Kérem ha ez érdekli, szándékát Ön is szíveskedjen emailben jelezni felénk.
Kérjük szíves megértésüket.

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kapcsolat

Az oldalon feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Az árváltoztatás jogát fenntartjuk!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás