Előzetes letartóztatás alá helyezték rokonát, ismerősét?
Nem tehetetlenek!
Az előzetes letartóztatás olyan kényszerintézkedés, amelynek során a terhelt, személyi szabadságát bírói úton elvonják a jogerős, ügydöntő határozat meghozatala előtt.
Célja, hogy a terhelt, a hatóságok illetőleg a bíróság által elérhető legyen, szabadlábon hagyása a bizonyítást ne veszélyeztesse.
Elrendelésének vannak általános és különös okai.
Általános feltételei: Bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja (tehát nem elég az „egyszerű” gyanú) a bűncselekmény szabadságvesztéssel büntetendő, a büntetőeljárásnak nincs törvényes akadálya (pl.: nem 14 éven aluli).
Amit az Ügyvédi Iroda nyújtani tud, az több, mint jogi segítség előzetes letartóztatásban: megmenti az illetőt a bizonytalan (akár 3 évig terjedő), örök nyomokat hagyó elzártságból.
Az előzeteses letartóztatásnak a tényleges szabadságvesztéssel szemben csupán egy szinte elhanyagolható előnye van, hogy a terhelt a saját öltözetét viselheti, nem bújtatják „rabruhába”.
Ezenkívül csak hátrányai vannak… Például a bizonytalanság, nem lehet tudni, meddig fog tartani, ugyanis különböző a törvényben részletesen szabályozott meghosszabbításokkal akár 3 évig is eltarthat.
Kevesen lehetnek, akik szeretnek rács mögött bizonytalankodni.
HOZZUK KI!