Az utánképzés utólagos igazolása, eljárási díj

IV. Program

A közlekedési magatartás javítását célzó CSOPORTOS FOGLALKOZÁS, a súlyos balesetet okozó, illetőleg a visszaeső személyek programja.

separateur

Az elveszett utánképzési igazolás pótlását, az eredeti igazolást kiállító Kormányhivatal illetékes Főosztályánál (volt Közlekedési Felügyelőségnél) kell kérni.

A másolat kiállításának illetéke: 2.000.- Ft

Az Utánképzésre vonatkozó 139/1991. (X. 29.) Kormányrendelet módosított jogszabály kivonatát úgy állítottuk össze, hogy ezzel is segíthessük eligazodását.

Kérjük, olvassa figyelmesen az információkat, ha gondolja, közben jegyzeteljen, s ha bármi nem érthető, vagy velünk közösen szeretne elindulni ezen az úton akkor, hívjon, írjon, vagy keressen bennünket személyesen az alábbi elérhetőségeken.

Jelentkezés, érdeklődés:

emailban: aggodbt@gmail.com címen, vagy

telefonon: +36-70/604-6167 (Ha nem tudom fogadni hívását kérem küldjön SMS-t!)

személyesen (előzetes telefon egyeztetést követően):

Budapesten: a Hungária Irodaházban (1146 Hungária krt. 140. – lsd.kapcsolat menüpont alatt)

FIGYELEM!

Kérjük kísérje figyelemmel partnereink névsorát.

Kizárólag azokkal vagyunk kapcsolatban akik listánkon szerepelnek! (Frissítés folyamatosan!)

--> --> -->-->-->--> -->-->-->--> -->--> -->